A redőny vagy zsaluzia kétségkívül a házépítés legnépszerűbb külső árnyékolói közé tartozik. Azonban, hogy melyik a legjobb megoldás, sok esetben a megrendelő ízlésén vagy anyagi helyzetén múlik. Sokak szerint a zsaluzia jóval dizájnosabb és a nyári hónapokban praktikusabb, ám a redőny kedvező ára miatt nem lehet egyértelműen első helyezettet hirdetni. Amennyiben az eddigi tapasztalatokat és véleményeket vesszük figyelembe a zsaluzia több esetben került ki győztesen, ugyanis a külső redőnyök közül teljesen egyedülállóan szabályozható vele a beáramló fény mértéke. Ez gyakorlatban úgy valósul meg, hogy a zsaluzia technológiájának köszönhetően nem kell fel és lehúzni a lamellákat, illetve már egy kis forgatással is elérhetjük a félárnyék hatását. 

A házépítés folyamata során nem ismeretlen jelenség, hogy az építkezés lebonyolításáért felelős generálkivitelező és a megrendelő véleménye különbözik bizonyos döntésekben. Szerencsére a megfelelő árnyékoló kiválasztása ritkán okoz problémát, ugyanis az évek során mind a kettő típus bizonyította kiválóságát. A döntés megkönnyítésére ugyanakkor 6 szempontot ajánlatos figyelembe venni:

  1. Árnyékoló tulajdonság: Ugyan az egyik legfontosabb szempont egyértelműen a tökéletes fényzáró tulajdonsággal rendelkező redőnynek kedvez, a zsaluzia szabályozható fényáramlása mindenféleképpen plusz pontot érdemel.
  2. Kényelem: A redőny és a zsaluzia között nincs különösebb eltérés, mivel mind a kettőnél elérhető kapcsolós és távirányítós elektromos változat is, amely egy új szintre emeli a technológiával kapcsolatos kényelem fogalmát. A legmodernebb zsaluziákat már a telefonunkhoz vagy okos-otthon rendszerhez is hozzá lehet csatlakoztatni, így könnyedén beprogramozhatjuk, hogy mikor legyen le vagy felhúzva vagy milyen szögben álljanak a lamellák.
  3. Korszerűség: A 2. pontból jól látható, hogy a zsaluzia egyértelműen korszerűbb megoldás, azonban a redőny is egyre jobban felzárkózik az újítások terén.
  4. Megjelenés: Ennél a szempontnál sem olyan hatalmas a különbség, de ettől függetlenül itt is nyertesként kerül ki a zsaluzia.
  5. Biztonság: Ezt a ”párbajt” egyértelműen a redőny nyeri, azon belül pedig az alumíniumból készült típus.
  6. Ár: Az olcsó házépítés iránti reményünk szinte azonnal szertefoszlik, amint meglátjuk a zsaluzia árát, ami túlzás nélkül kétszerese a redőnynek.

A helyes döntést nehezíti, hogy a gyártók sokszor elferdítik az igazságot, így a kivitelező feladata lesz, hogy minden házépítés során ezeket a ferdítéseket kiegyenlítse vagy ebben az esetben fényt derítsen az árnyékolástechnikára.

Redőny vagy zsaluzia – mit érdemes tudni a redőnyről? 

A redőny az árnyékolástechnika szupersztárja, mivel generációk óta gondoskodik otthonunk árnyékolásáról és óvja ablakainkat a különböző külső hatásoktól. A redőnyök 100 %-os fényzáró tulajdonsága mellett a hőszigetelő képességük is kifejezetten jónak mondható. A redőnyöknek 2 típusa elterjedt:

  •   Alumínium
  •   Műanyag

Meg kell említeni még a fa redőnyöket is, amelyeket főként a kádár-kockás házakról és műemlékekről ismerhetünk. A gyártók szeretnék elhitetni velünk, hogy ez a típus reneszánszát éli, ám ez a természetes anyagokat előnyben részesítőket leszámítva korántsem igaz. Ezzel ellentétben az alumínium redőny egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ami nemcsak az UV sugárzás okozta roncsolások ellen, de a betörőkkel szemben is védelmet nyújt. A műanyag redőnyök is számos fejlesztésen mentek keresztül az utóbbi években, amelynek egyik terméke az UV stabilizált hab, ami sokat javított ennek a típusnak a hő- és zajszigetelésén. Műanyag redőnyök esetén viszont ez a védelem csak a fehér szín esetén nyújt számunkra 100%-os védelmet.

vakolható tokos redőny

Az alumíniumlécek viszont a műanyag redőnnyel szemben mégis szilárdabbak, tartósabbak, tehát ellenállóbbak az időjárási hatásokkal szemben. Ahogyan azt a házépítés kapcsán megszokhattuk, az előnyök mellett mindig találni hátrányokat is. A redőny esetében meg kell említeni, hogy még a legkorszerűbb típusoknál is csupán korlátozott méretű redőnypalástok állnak rendelkezésünkre, ebből kifolyólag egy nagyobb ablakfelületre nem mindig megvalósítható a redőny kivitelezése. Ugyan az osztásos felületnövelés megoldható, csakhogy ez mindig plusz költséggel is jár. 

Redőny vagy zsaluzia – mit kell tudni a Zsaluziáról? 

Az árnyékolástechnika koronázatlan királyát jó pár évvel ezelőtt szinte még alig ismerte a köznép, ma viszont nincs olyan generálkivitelezés Kecskemét városában, ahol ne merülne fel lehetséges árnyékolóként. Mozgatható lamellái megoldást jelentenek a redőny  legnagyobb problémájára, az egyszerre történő fényáteresztésre és a fényvisszaverésre. Ugyanis, ha a zsaluzia lamellái teljesen elforgatásra kerülnek, minimális értékre csökken a hőcsere az ablaknál, így a kiváló hővisszaverő tulajdonsága gondoskodik arról, hogy a meleg kint, a hűvös pedig bent maradjon. Ez nem csak egy meleg nyári napokon hasznos, de akkor is, ha a hálószoba ablakunk az utcafrontra néz. Ugyan mind zajszigetelésben, mind fényzáró tulajdonságában alul marad az összehasonlításban, mégis a házépítés költségei az ahol a leginkább érezhetjük hátrányát, ami egy aluminium redőnnyel szemben akár duplájára nőtt extra kiadást is jelenthet.

C lamellás zsaluzia

Esztétikus megjelenése talán egy kicsit enyhíti a költségekkel kapcsolatos hátrányát, ugyanis igazán nagy – 22 alapszínből álló – választékban áll a megbízó rendelkezésére. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez a technológia inkább egy sötétítő szerkezet, mintsem fényzáró, ugyanis – a redőnnyel ellentétben – nem képes teljes mértékben meggátolni a beszűrődő fényt.

A zsaluzia típusai

A zsaluziát megjelenés és felhasználhatóság szerint 3 fő csoportba oszthatjuk:

  •       Tokszerkezet felépítése szerint
  •       Lamellák típusa szerint
  •       Mozgathatóságuk szerint

A lamellák típusa szerinti csoportosítás további magyarázatot igényel, ugyanis a zsaluzia kiválasztásánál mondhatni ez a legfontosabb szempont. A C-, S- és Z- alakú lamellák ugyan nevüket a megjelenésükről kapták, ám a formatervezésnél jóval fontosabb tulajdonságot hordoznak magukban.

Z- lamella: A házépítés során a megrendelők legkedveltebb modellje, köszönhetően elegáns megjelenésének és magas szintű árnyékoló tulajdonságának. Aprólékosabb fényszabályozása mellett, speciális kialakításuk egy merevebb szerkezetet eredményez, amely jobban ellenáll a külső hatásoknak.

Z lamellás zsaluzia

C- lamella: A másik nagy kedvenc köszönhetően annak, hogy a 3 típus közül ez rendelkezik a legjobb ár-érték aránnyal. Ez az egyszerűen kezelhető árnyékoló ugyan fényzárás tekintetében alul marad a Z- lamellával szemben, de még ez a típus is elég ahhoz, hogy távol tartsa otthonunktól a kíváncsi szemeket. Sajnos kevésbé ellenálló az időjárás okozta nehézségekkel és a gyűjtési magassága is ennek a típusnak a legnagyobb. A gyűjtési magasság a felhúzott zsaluziát jelent, ami egy nagyon fontos szempont, ugyanis ha a házépítés befejeztével helyezzük fel a szerkezetet, a tok akár 15 cm-t is elvehet az ablakunkból.

C lamellás zsaluzia

S- lamella: Egy igazán jó megjelenésű változat, amely precíz záródást biztosít, ráadásul még a fény beesési szögén is könnyedén állíthatunk. Ezen felül a szélállósága, gyűjtési magassága, hőszigetelő és zajszűrő tulajdonsága is kimagasló.

S lamellás zsaluzia

Árnyékolástechnika kivitelezői szemmel, avagy mire figyeljünk oda egy házépítés során?

Az árnyékolástechnika általános bemutatása mellett a generálkivitelezés kapcsán felmerülő előnyöket és hátrányokat is fontosnak tartjuk bemutatni. 

A házépítés írott és íratlan szabályai:

1) Az elektromos redőny esetében kizárólag az alumíniumból készült típust ajánljuk, ugyanis az elektromos műanyag redőny, átlagos élettartam napi használatban ritkán haladja meg a 3 évet. 

2) Direkt napfénynek kitett, vagy fokozottan napsütéses homlokzatra kizárólag fehér változatban ajánlott műanyag redőnyt alkalmazni. A színes műanyag redőnyök ugyanis kifejezetten rosszul reagálnak az állandó UV hatásra, ezért csak árnyékos felületekhez ajánlott alkalmazásuk.

3) Az egyik legnépszerűbb tokozás mind a két esetben a vakolt tokozás, vagy köznapi nyelven rejtett tokozás, amely egy igazán elegáns és letisztult megjelenést eredményez. A esztétikai megjelenés mellett azért is érdemes vakolható tokszerkezet választani, mert ez a technika kedvezően hat a hang- és hőszigetelésre. Ennek a magyarázata pedig a homlokzati hőszigetelésben rejlik, ahová a generálkivitelezés során a teljes tokszerkezet kerül.

Amennyiben a házépítés költségei nem tartalmazzák az árnyékolástechnikát, vagyis a kivitelezés befejeztével akarjuk az árnyékolót otthonunkra felszereltetni, már nem lehet a tok szerkezetet elrejteni. A zsaluzia esetében ez további problémát jelent, ugyanis a vakolt tokozás hiányában akár 15 cm-t is elvehet az ablakunkból, vagyis a kilátásunkból az árnyékoló. Azt azonban, hogy pontosan mennyi helyet foglal el a zsaluzia, függ az ablaknyílás kialakításától, a típustól és a nyílászáró felépítésétől is. Abban az esetben, ha az ablak lehetőségei engedik az árnyékoló úgy is kialakítható, hogy az összegyűjtött lamellák ne lógjanak bele a kilátásba. Ugyancsak meg kell említeni a beépített tokszerkezettel kapcsolatos javítást is. A beépítettsége miatt ugyanis nehezebb a szerelőnek hozzáférni a tokhoz egy esetleges meghibásodás esetén.  

Ezek ismeretében ajánlott a tervezgetést egy házépítés kalkulátor elkészítésével kezdeni, melynél a házépítés lépései szerint részletezzük az összes költséget.  

Mennyibe kerülnek a külső árnyékoló eszközök? 

Az innovatív beépítési módszerek, az újabbnál újabb modellek és a technológiai újjítások az árnyékolástechnikát egyre hangsúlyosábbá teszik a generálkivitelezés során, amelynek extra költségeivel jó időben szembesülni. Mindenféle mellébeszélés nélkül egy aktuális példán keresztül a legkönnyebb bemutatni a hozzávetőleges árakat. Jelen esetben – a 2022-es árazást figyelembe véve – a következő 114 m2-es lakótérrel és 36 m2-es garázzsal rendelkező családi házzal szeretném szemléltetni, hogy a különböző árnyékolástechnikai eszközök milyen árat képviselnek.

Ablakok száma, és mérete:

  • 900mm X 2400mm: 3db
  • 1800mm X 2400mm: 1db
  • 1500mm X 1500mm: 1db
  • 600mm X 1500mm: 3db
  • 1200mm X 1500mm: 2db
  • 1800mm X 1500mm: 1db
  • 900mm X 2100mm: 2db
Házépítés költségek – árnyékolástechnika
Típus Anyag Szín Mozgatás Ár (nettó)
Redőny (vakolható tokos) műanyag fehér kézi 836.527 Ft
Redőny (vakolható tokos) alumínium antracit elektromos (kapcsolóval) 1.280.307 Ft
Redőny (vakolható tokos) alumínium antracit elektromos (távirányítóval) 1.520.464 Ft
Zsaluzia “Z” lamellás (vakolható tokos) alumínium antracit kézi (kurblis)
Zsaluzia “Z” lamellás (vakolható tokos) alumínium antracit elektromos (kapcsolóval)
Zsaluzia “Z” lamellás (vakolható tokos) alumínium antracit elektromos (távirányítóval)

A Legohome Kecskemét városában minden generálkivitelezés előtt, személyre szabott, tételes árlistát állít ki, ezzel megelőzve a nemvárt meglepetéseket és költségeket.