+3670 329 1182
6000 Kecskemét, Kőrösi-hegy 36.
info@legohome.hu

Épületgépészet

Sokszor találkozunk azzal a szóval házépítés során, hogy épületgépészet. Annyit talán még laikusként is össze tudunk rakni, hogy valami eszközzel kapcsolatos dolog, ami kell a ház működéséhez. Teljesen normális, ha nem is tudunk ennél többet a kifejezésről, azonban érdemes tájékozódni mivel az ingatlan olyan meghatározó rendszeréről beszélünk, amelynek kiválasztása akár 20-30 éves időtartamra is szólhat. Emiatt fontosnak tartottuk tisztázni, hogy mi is tartozik pontosan ide, illetve milyen lehetőségei vannak annak, aki most tervezi álmai házát felépíteni. Leegyszerűsítve elmondható, hogy a házunk fűtéséért, hűtéséért, valamint a levegő keringgetéséért felelős rendszerről beszélünk, amikor az épületgépészetről van szó. Nehéz választani a különböző egységek közül, főleg úgy, hogy sokszor nincs is rendesen elmagyarázva, hogy melyik mire is jó pontosan. Segítségül készítettünk egy összefoglalót, aminek a fő célja a különböző szerkezetek és azok működésének bemutatása.

Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság, valamint a környezetvédelem, amelynek köszönhetően fejlődik a technika, ennek hatására pedig számos lehetőség közül tudunk manapság választani. Viszont most a leírásban nem csak ezek a tényezők kapnak prioritást, hanem a rendszerek kiépítéséhez szükséges méretek, árak, valamint az egyre fontosabbá vált hatásfok mértéke (a hatásfok azt mutatja meg, hogy az energiaváltozások során a befektetett energia hány százalékát tudtuk felhasználni). Fontos leszögezni még az elején, hogy nem az a legfontosabb, hogy melyik papíron a legjobb fűtési/hűtési rendszer, hanem az, hogy NEKED melyik a legmegfelelőbb. Tehát lehet, hogy az adott szerkezet a legjobb egy 90 négyzetméteres ház esetében, ha azonban neked egy 40 négyzetméteres, vagy éppen egy 140 négyzetméteres házad van, akkor valószínű teljes más lesz az ideális választás számodra. Ugyanígy mérvadó az elhelyezkedés is, mivel Kecskeméten és környékén a talajszerkezet és az időjárás sem összehasonlítható egy hegyekben lévő házikóval. Ezért elengedhetetlen itt is, hogy a megfelelő szakembert válasszuk.

Ház építésekor a gépész legtöbb esetben 3 lehetőséget fog felajánlani. Egyik a kondenzációs kazán, ami talán a legtöbb ember által ismert. Ezen kívül a hőszivattyú, valamint a hővisszanyerős szellőztető rendszerek is egyre nagyobb teret hódítottak maguknak az elmúlt években. Menjünk is végig rajtuk, és nézzük meg melyik mire jó pontosan.

(1) A kondenzációs kazán működése alapjáraton annyiban különbözik a hagyományos gázkazántól, hogy zárt térben történik az égés és ennek köszönhetően a távozni kívánt füstgáz a kondenzációnak (magas hőmérsékletű párás levegő lehűl és kicsapódik) köszönhetően lecsapódik, ami két okból is szerencsés. Egy az, hogy kisebb hőmérsékleten száll ki a kéményből az említett füstgáz, ami jót tesz a környezetnek, másodszor pedig a lecsapódással járó energiát újra fel tudja használni a kazán és ennek köszönhetően nagyobb hatásfok elérésére képes.

épületgépészet - kondenzációs kazán

(2) Második opció a hőszivattyú, aminek viszont különböző alkategóriái vannak, ugyanis beszélhetünk levegő-víz, víz-víz, valamint talajszondás hőszivattyúról is. Ugyanaz a működési elv igaz mindegyikre, ami eléggé bonyolult, viszont most megpróbáljuk minél érthetőbben leírni. A fizikának hála, ha találkozik a meleg, illetve a hideg közeg, akkor a hőcserélőnek (ahol a levegő cseppfolyóssá alakítása történik, valamint az ezzel járó energia újbóli felhasználása) köszönhetően egy közepes hőmérsékletű, de már folyékony halmazállapotú fűtőközeg segíti otthonunk felmelegítését. Így a fűtés/hűtés nagy részét a fizika végzi el, és kevesebb villamos energia felhasználására van szükség a kívánt hőmérséklet, valamint a tökéletes fürdővíz elérésére. A különbséget az adja az alkategóriák között, hogy az egyik a kinti levegőt alakítja át, a másikhoz kút fúrása szükséges és a talajvizet használja fel. A harmadik esetnél a talaj geotermikus hőjét hasznosítja a szerkezet. A levegő-víz hőszivattyú a legolcsóbb, valamint nincs nagy helyigénye sem, de sajnos a hatásfoka is ennek a legkisebb a három közül. A másik kettő opció nagyobb költséggel jár, mivel a kutak fúrása, valamint a szondák mélyen való elhelyezése sem a legegyszerűbb feladat, viszont hatásfokban mind a kettő jobb, mint a levegős verzió.

épületgépészet - hőszivattyú

(3) A gépész harmadik opcióként valószínű a hővisszanyerős szellőztetőrendszert fogja ajánlani. Az elv hasonló a hőszivattyúhoz, annyi eltéréssel, hogy itt csak és kizárólag a levegővel „játszik” a gépezet. Úgy kell elképzelni, hogy a falakba nem csak víz, áram és gázvezetékek találhatók, hanem a szellőztetéshez szükséges csövek is, melyeknek vége a különböző helyiségekben bukkannak elő. A kinti levegő bejön a rendszerbe, találkozik a benti levegővel és kölcsönhatásba lépnek. Az eredmény itt is egy köztes hőmérsékletű levegő lesz, amihez már csak egy kevés villamos energia használata szükséges a tökéletes hőmérséklet eléréséhez. Azonban nem véletlen szerepel a szellőztető szó a nevében. Ugyanis nem csak a hőmérséklet változik a levegők találkozásakor, hanem különböző szűrőknek köszönhetően a benti állott, elhasznált, konyhában szagos, a fürdőben pedig párás levegőt kiviszi a rendszer a házból és helyére folyamatosan friss kinti levegő fog beáramlani. Továbbá ezek a szűrők segítik, hogy az otthonunk gomba, pollen, valamint penészmentes maradjon.

Mindhárom konstrukció kiépítése lehetséges utólag is, viszont sokkal nagyobb munkával és ezzel arányosan több költséggel is jár. Különböző feltételeknek kell megfelelnie az ingatlanoknak, hogy beszerelhetőek legyenek ezek a rendszerek, éppen ezért számos feladatot kell még elvégezni maga a tényleges kiépítés megkezdése előtt.

A felsorolt alternatívák mindegyike bizonyítottan hatékony és ennek köszönhetően a környezetre is kevésbé ártalmas megoldás, mint az elődei. Elengedhetetlennek tartom kihangsúlyozni még egyszer azt, amit már az elején is leírtunk: A lényeg az, hogy NEKED melyik a legmegfelelőbb, éppen ezért kérd szakember véleményét, de ne általánosságban, hanem a TE ingatlanoddal kapcsolatosan.