+3670 329 1182
6000 Kecskemét, Kőrösi hegy 36.
info@legohome.hu

Generálkivitelezés árak

Aki házépítésen gondolkozik és már kicsit is utánanézett a generálkivitelezés árak kapcsán, az már biztosan észrevette, hogy sokszor több, mint százezer forint különbség van a négyzetméterárak között. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy tényleg néhány hely ennyivel olcsóbb, mint a másik? A legtöbb esetben sajnos nem erről van szó, hanem egyfajta átverésről, amibe igen könnyű beleesni. Hiszen mindenki szeretné a legkedvezőbb ajánlatot választani, de sokszor csak a végén derül ki, hogy mi is történt valójában.

Fontos már az elején letisztázni, hogy összesen 4 lehetőség van a négyzetméterár megadására, ez pedig annak köszönhető, hogy az ár, valamint a négyzetméter esetében is beszélhetünk nettó, illetve bruttó értékről.

Nézzük is, hogy mit jelent ez pontosan! Először vegyük át az ár kérdését, ugyanis ez nem hiszem, hogy sok magyarázatot igényel. Épp úgy, mint szinte minden boltban itt is az ÁFA lesz a különbség, ami 5%-ot jelent (ha generálkivitelezővel építettünk, magánszemélyként pedig ugyanúgy 27% lesz az ÁFA, mint a boltban). Sajnos a legtöbbször a házépítéssel kapcsolatos hirdetéseknél a nettó ár van feltüntetve, ami nem tartalmazza az adót, és igaz, hogy ez “csak” 5%-os különbség, de egy nagyobb, akár több, mint 100 m2-es ház esetén ez egyáltalán nem kevés plusz összeget jelent.

A másik, sokak által nem teljesen ismert különbség a nettó/bruttó négyzetméter között van. Legkönnyebben úgy lehetne megfogalmazni, hogy a nettó terület az, ahol élünk, míg a bruttó az a teljes ház nagysága. Összefoglalva, a bruttó négyzetméterbe beletartozik minden külső, illetve válaszfal, valamint a szigetelés is és persze minden, ami a falakon belül található. Miért nagyon becsapós ez? Mert ha fel van tüntetve, hogy bruttó 129 nm-es a ház, akkor annak a nettó, élhető, bebútorozható megfelelője csupán 100 nm lesz. Igen, ez máris azt jelenti, hogy 29 négyzetméterrel kevesebb helyre lehet pakolni, mint ahogy azt eredetileg képzeltük.

Generálkivitelezés árak

Ezek az információk tudatában tehát megállapíthatjuk, hogy a következő 4 számítási módot is lehet használni a négyzetméterár megadásakor:

  1. nettó ár/bruttó m2
  2. bruttó ár/bruttó m2
  3. nettó ár/nettó m2
  4. bruttó ár/nettó m2

Mit jelent ez a számok tekintetében? A következő táblázat úgy gondolom, hogy magáért beszél, ugyanis növekvő sorrendben jól látszik, hogy milyen eltérések figyelhetőek meg a különböző számítási módoknál.

 Generálkivitelezés árak
1. 358.066 Ft/m2* nettó ár / bruttó m2
2. 375.969 Ft/m2* bruttó ár / bruttó m2
3. 461.905 Ft/m2* nettó ár / nettó m2
4. 485.000 Ft/m2* bruttó ár / nettó m2

*Az áraink a családi ház alapterületének nagyságától függően változhatnak. Bővebb információk a Műszaki tartalom menüpontban olvashatók. Az ár tartalmazza a kulcsrakész átadást, a közművek telken belüli bekötését. Az ár nem tartalmazza a konyhabútort, a lámpatesteket, a parkosítást, a kerítést, a térkövezést, a redőnyözést, a szúnyoghálókat, geodéziai felmérést, talajmechanikát, 3D látványtervezést és az építési telket.

Gondolom mondanom sem kell, hogy a legtöbb generálkivitelező az első opciót tünteti fel, mivel így sok konkurenciánál jobb árat tud felmutatni. Ez azonban egyfajta dupla átverés, ugyanis nem csak, hogy a végösszeg nem fog stimmelni és igazából több lesz, mint amit megadtak, hanem még az élhető tér is kevesebb lesz majd, mint ahogy azt vártuk.

Mi a teendő? Mindig kérd el a bruttó árat, és tudd meg, hogy mennyi a nettó négyzetméter, ugyanis kit érdekel, hogy milyen vastagak a falak, meg a szigetelések, amikor csupán arra lennénk kíváncsiak, hogy mekkora helyen fogunk élni. 

Illetve ezen kívül még egy számítást figyelembe vehetsz, de csakis akkor, ha Falusi CSOK támogatással építkezel, ugyanis ebben az esetben az ÁFA összegét visszaigényelheted. Így nyugodtan számolhatsz a nettó árral és a nettó négyzetméterrel.

Összességében tehát elmondható, hogy sokszor a legjobbnak tűnő árral járunk a legrosszabbul, éppen ezért legyünk mindig nagyon figyelmesek. Egy családi ház felépítésénél ugyanis nem pár százezer forintról van szó, hanem az is lehet, hogy több milliót kell megfizetnünk a tévedésünkért, vagy kisebb házat kapunk az általunk elképzeltnél.

Milyen ütemek vannak egy házépítés során és mennyi az elkészülési idejük?

Generálkivitelezés árak, avagy milyen műszaki tartalommal építjük meg házainkat?

Röviden olyannal amilyennel Te szeretnéd, viszont mi a következőket javasoljuk:

Felszereltség Standard Comfort Premium
Nettó 200 m2 felett br.: 485.000 Ft/m2 br.: 500.000 Ft/m2 br.: 580.000 Ft/m2
Nettó 120 – 199 m2 között br.: 499.000 Ft/m2 br.: 515.000 Ft/m2 br.: 595.000 Ft/m2
Nettó 110 – 119 m2 között br.: 515.000 Ft/m2 br.: 530.000 Ft/m2 br.: 610.000 Ft/m2
Nettó 100 – 109 m2 között br.: 530.000 Ft/m2 br.: 545.000 Ft/m2 br.: 635.000 Ft/m2
Nettó 90 – 99 m2 között br.: 545.000 Ft/m2 br.: 560.000 Ft/m2 Nem kérhető
Nettó 80 – 89 m2 között br.: 580.000 Ft/m2 br.: 590.000 Ft/m2 Nem kérhető
Nettó 70 – 79 m2 között br.: 620.000 Ft/m2 br.: 630.000 Ft/m2 Nem kérhető
Nettó 65 – 69 m2 között br.: 660.000 Ft/m2 br.: 670.000 Ft/m2 Nem kérhető
Teherhordó falazat Wienerberger Porotherm 30 X-therm tégla
Válaszfal Wienerberger Porotherm 10 tégla
Silka (100 és 150) hanggátló válaszfal Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Homlokzati hőszigetelés Austrotherm 15 cm EPS Austrotherm 15 cm grafitos EPS
Választható szigetelési rendszer Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Tetőcserép Bramac Római Novo, Leier Toscana vagy Terrán Renova Plus tetőcserép fekete, antracit, barna, téglavörös színben Bramac Tectura, Leier Granite vagy Terrán Zenit sík tetőcserép választható színben
Sík tetőcserép Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel Ár tartalmazza
PREFA korcolt tetőfedés Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Tetőszerkezet Szeglemezes tetőszerkezet Szeglemezes vagy ácsolt tetőszerkezet
Lapos-tető kialakítás Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Monolit vasbeton vagy E-gerenda födém kialakítás Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Gealan S8000IQ külső nyílászáró rendszer Ár tartalmazza
Kérhető jóváírással Nem kérhető
Gealan S9000 külső nyílászáró rendszer Nem kérhető Ár tartalmazza Kérhető jóváírással
Gealan Linear külső nyílászáró rendszer Nem kérhető Ár tartalmazza Kérhető jóváírással
Aliplast Genesis 75i+ külső alumínium nyílászáró rendszer Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel Ár tartalmazza
Egyedi külső nyílászáró rendszer Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Külső nyílászárók színe kívül Fehér Az ár fehér nyílászárót tartalmaz, viszont egyedi árazással kérhető színezett változat Ár tartalmazza, választható színben
Külső nyílászárók színe belül Fehér Az ár fehér nyílászárót tartalmaz, viszont egyedi árazással kérhető színezett változat Ár tartalmazza, választható színben
Műanyag ablakpárkány fehér színben Ár tartalmazza Nem kérhető
Rigoletto műkő ablakpárkány választható színben Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel Ár tartalmazza
Finesa alumínium ablakpárkány álasztható színben Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel Ár tartalmazza
Bosch gázkazán padlófűtéssel + Bosch 4000 levegő-levegő hőszivattyú* Ár tartalmazza Kérhető jóváírással
Bosch 3400 levegő-víz hőszivattyú padlófűtéssel Ár tartalmazza Nem kérhető
Bosch 6000 prémium levegő-víz hőszivattyú padlófűtéssel Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel Ár tartalmazza
Víz-víz hőszivattyú padlófűtéssel Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Mennyezeti hűtés Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Bosch Vent 5001 hővisszanyerős szellőztető rendszer Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Második (függesztett) álmennyezet Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Hidegburkolat Br.: 6.500 Ft/m2-ig Br.: 8.500 Ft/m2-ig Br.: 10.000 Ft/m2-ig
Hidegburkolattal ellátott helyiségek (padló) Fürdőszoba, konyha és WC Konyha, étkező, háztartási helység, fürdőszoba, WC, kamra, előtér
Hidegburkolattal ellátott helyiségek (fal 210 cm-ig) Fürdőszoba, WC
Melegburkolat Br.: 6.000 Ft/m2-ig Br.: 8.000 Ft/m2-ig Br.: 9.000 Ft/m2-ig
Szaniterek Br.: 480.000 Ft/100 m2 Br.: 600.000 Ft/100 m2 Br.: 800.000 Ft/100 m2
Épített zuhanyzó Kérhető, viszont egyedi árazást igényel Ár tartalmazza
Geberit Basic falba építhető WC szett Kérhető, viszont egyedi árazást igényel Ár tartalmazza
Fürdőszobák száma 1 db 100 m2 felett 2 db 100 m2 felett 2 db

200 m2 felett 3 db

Bejárati ajtó Colorplast standard vagy Fukotherm Colorplast rátétes inox, intarziás, standard vagy Fukotherm Br.: 1.000.000 Ft-ig
Teraszajtó 1db Dupla szárnyas 1db Dupla szárnyas vagy 1db 3 méter széles emelő-toló
Toló teraszajtó beépítés Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel Ár tartalmazza
Beltéri ajtó (választható színben) Borovi Szicília (DEKOR) Borovi Szcília (CPL) Borovi festett (MDF)
Beltéri ajtókilincs Br.: 5.000 Ft-ig Br.: 20.000 Ft-ig
Schneider Asfora elektromos szerelvényrendszer fehér színben Ár tartalmazza
Nem kérhető
Schneider Sedna Elements elektromos szerelvényrendszer választható színben Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel Ár tartalmazza
Egyedi elektromos szerelvényrendszer Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Elektromos redőnyök és zsaluzia teljeskörű villanyszerelése és szerelvényrendszerek kiépítése Kérhető, viszont egyedi árazást igényel Ár tartalmazza
Horganyzott bádog csatornarendszer Ár tartalmazza Nem kérhető
Színezett bádog csatornarendszer Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel Ár tartalmazza
PREFA csatornarendszer Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Garázskapu Nem kérhető Hörmann Renomatic szekcionált garázskapu fehér színben (színes változat kérhető, viszont egyedi árazást igényel Hörmann Renomatic szekcionált garázskapu választható színben
Árnyákolástechnika (redőny) Kérhető, viszont egyedi árazást igényel Ár tartalmazza
Árnyákolástechnika (zsaluzia) Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Leier Smart 180 kéményrendszer Nem kérhető Kérhető, viszont egyedi árazást igényel
Előfinanszírozási konstrukció Ár tartalmazza
Ár-garancia Ár tartalmazza
Kötbér-garancia Ár tartalmazza
Közjegyző előtt köttetett vállalkozói szerződés költsége Ár NEM tartalmazza
Ár tartalmazza
Típusház terveztetés
Ár tartalmazza
Egyedi ház terveztetés Nem kérhető Ár NEM tartalmazza Ár tartalmazza
3D külső látványtervezés Ár tartalmazza Ár tartalmazza
Geodéziai felmérés Ár tartalmazza Ár tartalmazza
Talajmechanikai vizsgálat Ár tartalmazza Ár tartalmazza
Tábori WC Ár tartalmazza Ár tartalmazza
Logisztikai költség ** Kecskemét 20 kilométeres vonzáskörzetében és Cegléden ingyenes, egyéb településeken nettó 122.500 Ft/km

*A levegő-levegő hőszivattyú darabszáma az épület hasznos területének függvénye! 100 m2-es ház esetében gáz fűtéssel, 4 db legalább 4-es SCOP értékkel rendelkező készüléket jelent.

**A „Logisztikai költség” azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mennyibe kerül egy adott településen egy ház felépítése, ha az Kecskemét 20 kilométeres vonzáskörzetén vagy Cegléd városán kívül esik. Ez a költség magában foglalja az üzemanyag költségét, mivel az építkezéshez szükséges anyagokat és eszközöket többször kell elszállítani az építkezési helyszínre, illetve tartalmazza a kollégáink bérköltségét is, mivel utazással töltik el a munkaidejük jelentős részét.