+3670 329 1182
6000 Kecskemét, Simonyi utca 7. 2/1.
info@legohome.hu

Rólunk

Vajda Márk vagyok, a Legohome megálmodója és egyben cégvezetője, valamit építési vezetője. Az elmúlt évtizedben számos dologgal foglalkoztam, azonban egy közös mindegyikben volt, a házak. 

Korábban ugyanis:

A sok különböző, de mégis összefüggő tevékenységből rájöttem, hogy mi is számomra az igazi hivatás: a házépítés. Innen pedig egyenes út vezetett a Legohome Bau Építőipari Kft. létrehozásához, amiben kamatoztathatom azt sok tapasztalatot, amit az évek folyamán gyűjtöttem.

Leteszteltem a város legtöbb kivitelezőjét, hogy neked már ne kelljen, és létrehoztam azt a vállalkozást, amivel az első házam megépítésénél még én is boldog lettem volna. Nálunk nincsenek kisbetűs részek a szerződésben, és a minőségi anyagot nem csak szlogenként használjuk, hanem családi házakba, a kivitelezésekor is. 

A Legohome szakemberei több évtizedes szakmai tapasztalattal a hátuk mögött gondoskodnak arról, hogy a tervezéstől egészen a kulcsok átadásáig a házépítés menete abban a bizonyos “nagy könyvben” leírtak szerint valósuljon meg.

Miért éri meg velünk családi házat építtetni?

Ha úgy érzed, mi lehetünk a neked megfelelő generálkivitelező, írd meg az elképzeléseid!